Radnóti Miklós - Szerelmes, őszi vers
A júliusi tarlón pattanó
szöcskéken ámultam szaporán
s tenyerem alatt a kedves gyönyörű
kamaszmellei értek vidáman.
Most mélyül már szemében a kék
és zsákos gabonák tömött csudái
előtt hajtjuk le őszi fejünket.
Csókok gondjától súlyosul a ház
s költöző madarak nehéz
tollaitól fordul emlékezőre
a táj éretten és régi mesékre:
valamikor, ha messze jártam tőle,
földről pipacsok véres pöttyeit
s az égről csillagokat akartam
a hajára hozni néki.
