Komáromi János: Tél-vég?
cseppekre szakad a jégcsap
kövön koppan dús napsugár
arcomra szállnak
tavaszi árnyak
telet üldöz a didergő határ
szívemből bomló rügy sarjad
velem takaródzik a Nyár
ujjam közt pereg
növekvő meleg
mosolyra húzódik vértelen száj
szemerkélnek téli könnyek
mohás sebek fák oldalán
törzsbe rótt évek
fájdalmas-szépek
a napokat órákká mardosták
fehér-teher egyre könnyebb
föld issza vad Tél bánatát
nyálkás sár-árnyak
virágra várnak
göröngy idézi szirmok illatát
sívó-dermedt faágak közt
levélhozó Tavasz bujkál
rügyhozó lobok
cinke-dallamok
ébred az alvó elfut a Halál
